#tanár béremelés 2023

Közoktatás Eduline

Gulyás: napokon belül kiderül, hogy már januártól megkapják-e a 20 százalékos béremelést a pedagógusok

Már az összes operatív programról teljes körű megállapodás született, az a kérdés, hogy az Európai Bizottság az eddig ismert feltételeken túl megfogalmaz-e olyan feltételeket, ami január 1-től nem teszi lehetővé a pedagógus-béremelést. Ez néhány napon belül kiderül majd – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi sajtótájékoztatón.

Közoktatás Eduline

Tanítanék: "hihetetlen és megalázó", ami az újabb tárgyaláson történt

“Hihetetlen és megalázó, hogy a kormány képviseletében Maruzsa Zoltán államtitkár még mindig nem tudott előállni olyan javaslattal, ami legalább a pedagógusok napi megélhetési problémáit rendezi” – így reagált a Tanítanék Mozgalom arra, hogy ismét eredménytelenül zárult a tárgyalás a kormány és a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottsága között.

Közoktatás Eduline

Ez lesz a rendszerváltás óta a legnagyobb tanári béremelés - ígéri a minisztérium. Már ha lesz rá pénz

„Ahogy megszületik a megállapodás Brüsszellel, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelés következhet. A tervezett béremelés magasabb, mint amit a szakszervezetek követelnek” – ezt írta közleményében a Belügyminisztérium, miután a köznevelési államtitkár újra egyeztetett a két nagy pedagógus-szakszervezettel.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.